Köröttem a hajnali mezők vacognak,
a ködös kipárolgás, akár frissen-fürdött test a hideg szobában.
Csend van, csak néha-néha moccan egy ág,
mint alvó ember arcán titkos rezdülések.
Feltűnik a külváros;
kukáiban kutató macskák sunyi pillantással méregetik az egykedvű utcaseprőt.
A házak mögül égre kapaszkodó Nap első villanása,
szívem Hozzád szóló első vallomása.
A néptelen utcán egy szakszofon szívbemarkoló futamai
fúlnak a csend közönyös tavába.
Előttem kis cipőd sarka kopog,
az idő szakadatlan folyamát emberléptékű szakaszokra bontva.
Egy kirakatüveg csalóka tükre alakod mutatja;
Vágyam szüntelen csobogó patakja benned leli medrét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése