Epilógus

                                                                    Szíved a héttornyú vár
                                                                   Termeit nem lakják már
                                                                   Odabent sétál az elnémult
                                                                                    gyermekkirály
                                                                   Ő se tudja, mit vár

                                                                     Omega : Hallgatag szív


Voltál a kedvesem,
Voltál, ki megaláz
Jéghideg gőgösség
Voltál maga a láz

Voltál virrasztó Vénusz
- testünk tavaszát vigyázó -
Ölelő karjaim között
önmagát imádó

Voltál forró parázs,
de olajat öntöttem rá;
A türelmetlen tett törvényeként
megperzselte szívem a lobogás

Voltál vidám vagány,
ki oly erős; semmi sem számít
De felvett szerepedet elvétetted
Halál kapujában kuporogva ezt érezhetted

Voltál vezeklő anya
Mi elől menekültél!?
Az emberek lelkébe nézni
alig-alig mertél!

A világ mocskát, szennyét
kizárni úgysem tudod!
Azt tartottad volna meg,
ki néked adni tudott!

Voltál elesett, kinek
- mint mondtad -
szüksége van rám
Maradtam, de létem nem segített...

Voltál szomorú dal,
mit az ember meghall;
A világ beleszédül,
lelke kicsit meghal

Sokaknak voltál édes szölő
elszántan száll rá a sok darázs
Szippant egyet nedvedből,
s fordul; elmúlt a varázs

S - tudom - voltál valaha más,
de jött a süket Elmúlás
Kiapadt a lelked,
Megfakult szemeden a csillogás.

                                                               Szeged, 1986 okt. 26-án