Tavaszom légy!

Te szüntelen sugárzó lény!
A szerelmet keresem szemed rejtekén.
Neved -ha kiejtem- átitat
virrasztó vágy, álmatlan áhítat.
Remény-rügyeim kibontója, vétkeimet ki feloldja
Te legyél!
Napsugár leveleimnek
dús termőföld gyökeremnek
Te legyél!
A tavasz mindenkinek újjászületés
zöldellő természet, virágok, rügyezés.
Békét teremts a szívemben,
tavaszom légy a lelkemben!

Vívódás - Oldódás

Vívódás

Kavargó kérdések kínoztak alattomban,
mégis megismertem a hangodban,
s kívántam megismerni a másik szenvedőt,
kiben csalódására egy elhatározás nőtt.

Még nem tudtam, miként folytassam;
Lépjek-e, vagy a döntést halasszam.

A túlélés a nagy tét az életben;
a tisztát megölik, mert alkudni képtelen

Érzelmeid tiszta sodrát tisztelem;
döntésedben csillogjon az értelem!
                                                                                  1986 nov 5-én

Oldódás

A táguló világegyetem szerkezete felismerhető egy porszemben
Szabadon lélegző gondolataid táncát látom szemedben

Távolodó tájak elmosódó képét keresi valaki szivárványhártyádon;
tovatűnő tétova mozdulatok jelzik utadat kényszerpályádon

Szükségem van egy emberre - számban oszlik egy kesernyés íz -
hívó szóra, hangulatra, mit mosolyod őriz

Legördülő könnycsepp áttetsző gömbjeként
lelkem láthatóvá válik - talán tiédnek másaként.

                                                                                1986 nov. 7-én

Álom és ébredés

Ébresztőóra sípja hasítja
álom-fátylam darabokra

Szobámban lámpa gyúl
szemedben a fény kihuny

Csodás hangod melegét
Egy motor hideg hörgése töri szét

Halványul tested tűnő varázsa
Bevilágít a Nap első sugára

Kezed melegét éreztem;
most a kilincset keresem kábán

Egy új napra ébredtem
Vajon gondolsz-e ma énrám?

Ma is minden óhajtásom,
mélyről jövő sóhajtásom
számomra szent neved

Ma is hiába várlak;
Képzelem, hogy karomba zárlak,
s álomba csókolom szemed

Lassanként már esteledik,
de vágyam nem csendesedik
álmomban talán beteljesedik...

Most már ne is gyere,
Hisz nem szeretsz!
Az álomnál szebb úgysem lehetsz.

Elgondolkozva

Hogy mit jelentettél nekem;
Elmondani nem tudom
Hogy mit jelentettem neked;
Kérdezni már nem fogom
Bár gondolatom a múltba réved
a jövőtől kicsit félek, tudom.
                                                       1986 febr. 26-án

A reinkarnációról

                                          
Ha más testben újjászületnék
Akkor is hozzád indulnék
Új létem értelmével Neked szolgálnék

Lennék bár féreg; földet falnék
Sirályként eget szelve röppennék
Zerge alakban sziklákon szökkennék

De utam végén - előtted - habzó testtel lerogynék
Tehetetlen tollcsomóként kimerülve zuhannék
Körré zárult járatomban kerengnék

S Te célomról, kínomról mit sem tudnál
Miként, s miért győztem le földet, s tengert?
Hiszen ember szerethet csak embert!

Mégis, ha Te nem várnál, lennék inkább lárva
Hogy pillangóként virulhassak a világra
Hisz' az is ember, ki emel fajtájára fegyvert...

Az állat csak élni próbál, s ha öl,
Éhségében teszi, nem kedvtelésből...

Ezért, most újjászületek szerető férfiként,
S szeretlek, ahogy csak tudlak; emberként!

                                                                      Szeged, 1988 febr. 12-én   M. Zs -nak

            Epilógus

                                                                    Szíved a héttornyú vár
                                                                   Termeit nem lakják már
                                                                   Odabent sétál az elnémult
                                                                                    gyermekkirály
                                                                   Ő se tudja, mit vár

                                                                     Omega : Hallgatag szív


Voltál a kedvesem,
Voltál, ki megaláz
Jéghideg gőgösség
Voltál maga a láz

Voltál virrasztó Vénusz
- testünk tavaszát vigyázó -
Ölelő karjaim között
önmagát imádó

Voltál forró parázs,
de olajat öntöttem rá;
A türelmetlen tett törvényeként
megperzselte szívem a lobogás

Voltál vidám vagány,
ki oly erős; semmi sem számít
De felvett szerepedet elvétetted
Halál kapujában kuporogva ezt érezhetted

Voltál vezeklő anya
Mi elől menekültél!?
Az emberek lelkébe nézni
alig-alig mertél!

A világ mocskát, szennyét
kizárni úgysem tudod!
Azt tartottad volna meg,
ki néked adni tudott!

Voltál elesett, kinek
- mint mondtad -
szüksége van rám
Maradtam, de létem nem segített...

Voltál szomorú dal,
mit az ember meghall;
A világ beleszédül,
lelke kicsit meghal

Sokaknak voltál édes szölő
elszántan száll rá a sok darázs
Szippant egyet nedvedből,
s fordul; elmúlt a varázs

S - tudom - voltál valaha más,
de jött a süket Elmúlás
Kiapadt a lelked,
Megfakult szemeden a csillogás.

                                                               Szeged, 1986 okt. 26-án

Tévedtem

Tévedtem.
Álmaim színes szövete sárba süppedt a könyörtelen körülmények lépte alatt.
Szerelmem utolsó, elhaló kiáltása visszhangozva verődik az Élet egyre szűkülő folyosóján.
Botladozó léptedet már nem vigyázza társad, ki maga is járni tanul.
Kínjainkkal magunknak megküzdeni szomorú szükségszerűség.
De, ha egyszer mégis egy ritmusra ver szívünk, ne felejtsd el kiáltani nevem, hátha a sárból egy pillanatra fölegyenesedhetem!
                                                                                             P
Utóhang:
Most már szétszórhatod a szélben verseim hamuját, vagy borítékba rendezve adhatod a a feledésnek, de a Csoda lelkemben örökre megmarad.

                                                                           C-n  1986 okt. 25-én

El akarom mondani

                                                     Az én szívem

                                              Az én szívem sokat csatangolt,
                                              de most már okul és tanul.
                                              Aki halandó, csak halandót
                                              szerethet halhatatlanul.
                                                                             József A.

        El akarom mondani

Egyszer, majd el akarom mondani,
hogy tudjad, számomra mit jelent
Csókodban érezni a végtelent,
Nyitott szemmel, botló nyelvvel
                           álmodni a jelent
Vágyni véled a jövőt, mely közös otthont teremt

                                                                                             Szeged, 1986 okt. 13-án

Dalom fogadalom

Ha a csillagok baljós véget jövendölnek
Ha dédelgetett terveim sorra összedőlnek
Akkor is tovább álmodom,
Hogy Te légy életem közepe: Asszonyom

Ha a véletlenek sora ellenünk esküszik
Betegségek kínja reánk telepszik
A sarat akkor is állom,
Hogy a lét értelmessé váljon  Angyalom

Ha a gyermeknevelésben soha meg nem állunk
Ha időnk csak addig van, míg hálunk
A nemes terhet úgy is vállalom,
Hogy gyermekmosoly legyen a jutalom

S, hogy ez okos lesz-e ?
Nem firtatom,
Hisz' Kos vagyok, akárcsak Te
Csillagom

                                          C-ről hazafelé  1986 szept. 10-én

Torkom elszorul

Elektromos gitár vergődő sikoltása
Verejtékes, vad futamok kiáltása
Kér, követel vágyam, hogy szeress
Örömödben, bánatodban mindig engem keress!

Lelkemet bénító méregként árad szét a fájdalom,
Amiért arcodat oly soká nem láthatom
De él még a remény, hogy e költemény tovább folytatódik,
Melyben - mióta ismerlek - lelkünk összefogódzik

Énekeljen napjainkról, melyeket
Smaragdként díszítenek az együtt töltött órák,
A szorongásról, mely úgy bújik meg a lélek mélyén,
Mint festett köröm alatt a piszok

Daloljon a vágyról, mely szorít, űz, ösztökél;
Nyugalmat sohasem hagy,
S a megnyugvásról, amit várok , mint
Vadásztól hajszolt fenevad

Kedves, kezem fogva biztos lehetsz abban
Kék madarunk szárnyal mind magasabban
Gyermekeid szeretet gondos, óvó anyaként
Engemet szeress forró ölű igaz szeretőként!

                                                                       1986 szept. 3-án

Egy telefon után...

                        
Szomorúan szenvedek szigorú hangodtól
Aggódtam; hívtalak, hogy halljak sorsodról
Nem volt célom az öncélú csevegés,
csak egy eszme vezérelt; az őszinte féltés

Hisz' nincsen más gondolatom mostanában:
Hogyan hajózhatnék élted folyamában?
Melyik a jó szél folyásirányban
Hol vár nyugodt öböl folyód hajlatában
Mely részen fenyeget alattomos örvény,
Sziklás part hol van, hol veszni törvény

Próbálhatnám, s megtudhatnám:
Van másik part!
Törékeny kis hajóm jó felé tart

                                                       Szegeden 1986 szept. 3-án

Tízparancsolat

                                                              
Akarlak, hát
Szeressél, hogy ne kelljen elviselned, amint a hüllőhideg magány falánk piranhái csontig marcangolják húsodat!
Öleljél, hogy ne kelljen elviselnem az Emlékezet kínjaitól vergődő, párnába temetett arcodat!
Szeressél, hogy szemmel lássam a szenvedély szüntelen szikrázó villanásait!
Pihenjél, hogy ne kelljen látnom a fáradtság szemedet szürkítő hullámait!
Szeressél, hogy hallhassam az anyás szelídség simogató hangjait!
Nevessél, és én lelkem edényébe gyűjtöm kicsorduló kacagásod csiklandós zamatát!
Szeressél, s én megőrzöm magamban fogainkat összekoccantó csókjaink szomját!
A nőm legyél, hogy mindenkinél jobban szolgálhassam öled buja isteneit!
Szeressél, s nem bántlak, ha fájdalmadban bántottál,
     de legyen szemed meglátni arcom vonásain a szenvedés barázdáit!
Asszonyom legyél, hogy szívemmel szerethessem, eszemmel nevelhessem a jövő csíráit; Orsit, Istit!

                                                                                                                 1986. aug. 26-án É...-nak

Megérkezés

Köröttem a hajnali mezők vacognak,
a ködös kipárolgás, akár frissen-fürdött test a hideg szobában.

Csend van, csak néha-néha moccan egy ág,
mint alvó ember arcán titkos rezdülések.

Feltűnik a külváros;
kukáiban kutató macskák sunyi pillantással méregetik az egykedvű utcaseprőt.

A házak mögül égre kapaszkodó Nap első villanása,
szívem Hozzád szóló első vallomása.

A néptelen utcán egy szakszofon szívbemarkoló futamai
fúlnak a csend közönyös tavába.

Előttem kis cipőd sarka kopog,
az idő szakadatlan folyamát emberléptékű szakaszokra bontva.

Egy kirakatüveg csalóka tükre alakod mutatja;
Vágyam szüntelen csobogó patakja benned leli medrét.

Eljöttél hát

Puha pumaléptekkel felosontál tudatom létráján,
s a padláson elnyújtóztál álmaim szénáján.

A húr, amit egyszer megpendítettél, lassan lecseng bennem,
s én remélem, játszol még e nehéz hangszeren.

Zsongítón szegezd rám szépia-szemed,
s adj innom álomból te Belémrejtezett!

Álmomban megsejtem, Te vagy talán,
kinek pihés parázs rejlik szelíd ágyékán.

                  Mellékdal
Köss pántlikát életemre,
nehogy huszonnyolcas létemre
nélküled tegyem,
mit diktál ösztön és sejtelem

                         1985 augusztus 3-án Á.-nak

Vallomás

Rendező elv kavaró gondolataim seregében,
támaszpontom a magányom ellenében,
megtestesült vágyam csábítások tengerében,
odaadás, szeretet tisztása az indulatok erdejében
Te vagy, s jelen-léted
boldogságom záloga!

                            Szeged, 1994 febr. 4-én

Szerelmünk ösvényei

Élet és halál között két fényes vonal;
Testünk és lelkünk útjai ezek.
Majd összesimulnak, mint két fényes huzal,
szerelmünk ösvényei: a kötés és erezet.

Első ösvény volt szemednek sugára
- ma is emlékszem e szemérmes csodára -
Mikor tekintetem tiédre fonódott, először álltad,
majd szemhéjad csukódott.

Felejthetetlen ösvény, - egyszeri hangulat -
Mindkettőnkben kavargott sok fájó indulat,
s egyszer csak lelkünk görcse felengedett;
Kezembe kis kezed temetkezett.

Kis parkban egy padra leültünk
- ez volt a Csendes Együttlét Szigete nékünk -
az októberi nap lágyan csókolta arcunk, s
mi az égben lelkünkkel összefogództunk.

Kicsiny csapások, testnek szánt játékok
Orra adott puszik, gyengéd harapások
Nyakad, füled, vállad s az állad...
Ha most bejárhatnám a sok kedves tájad!

Veszélyes, regényes út volt ; fel egy sziklára
Nehezen jöttél erre a túrára.
Eltévedtünk, s többször nekivágtunk,
Most sem tudom, mikor és hol hibáztunk!

Szakadék szélén, keskeny pallón oldalaztunk,
mikor Pesten utoljára csókolóztunk.
Szájad, ez a gyönyörű, nedves, meleg állat
szinte megerőszakolta készületlen számat.

Micsoda mélység, mily fenséges magasság!
A völgy mélyén, vagy hegycsúcson vezet utunk,
ha kétes reménység, szigorú igazság
győzelme után egymás karjába bukunk?!


                                           Szeged, 1983. okt. 28-án

Mikor találkozunk

Mikor találkozunk, szívemben bizsergető érzés,
akár szelíd erdő ölén madárcsicsergés
Közben mámorít, felemel valami, akár
egy belőled újjászülető tűzmadár
Vidám kedvedben - ha hallik nevetésed -
bennem völgyben csobogó patak emléke ébred;

Szemed mélyén a lobogás,
akár a nyári rőzsetűz-varázs
s körötte apró, kicsi ráncok
járnak könnyed, rokokó táncot

Rád nézek, arcodat pír futja át,
szorongó szívem várja már az órát,
mikor karod szorosan derekamra kulcsolódik,
félelemeink feszültsége forró csókban oldódik
Testünk húrjai egymáshoz hangolódnak,
kis fehér blúzod gombjai kigombolódnak,
melled lencséjén egy kék erecske ágazik szét,
mint cserépben gyökerecske.
Így érjük el a percet, melyben győz a vágy,
s nedves öled hív, mint a megvetett ágy.

                                             1985 decemberében

Szívemben érzem

A hétköznapok gondjainak tintakékje
halvány égszínűvé szelídül nyomban,
Együtt lélegzünk, szívünk egyszerre dobban,
mikor kitárul szerelmes lelkünk szentélye.

Zaklatott csókok nyugtalan átka,
Szédült csapongás verítékes láza
semmivé oldódik, szíved a nyugalom háza;
termékeny türelmed tündér ajándéka

S, ha két part között hullámzó érzések,
- melyek szavaid rostján áthullanak -
bizalmat, biztatást is nyújtanak,
tudom, hogy nálad vár a családi fészek!

                                   1986. január. 15-én