Eljöttél hát

Puha pumaléptekkel felosontál tudatom létráján,
s a padláson elnyújtóztál álmaim szénáján.

A húr, amit egyszer megpendítettél, lassan lecseng bennem,
s én remélem, játszol még e nehéz hangszeren.

Zsongítón szegezd rám szépia-szemed,
s adj innom álomból te Belémrejtezett!

Álmomban megsejtem, Te vagy talán,
kinek pihés parázs rejlik szelíd ágyékán.

                  Mellékdal
Köss pántlikát életemre,
nehogy huszonnyolcas létemre
nélküled tegyem,
mit diktál ösztön és sejtelem

                         1985 augusztus 3-án Á.-nak