Tavaszom légy!

Te szüntelen sugárzó lény!
A szerelmet keresem szemed rejtekén.
Neved -ha kiejtem- átitat
virrasztó vágy, álmatlan áhítat.
Remény-rügyeim kibontója, vétkeimet ki feloldja
Te legyél!
Napsugár leveleimnek
dús termőföld gyökeremnek
Te legyél!
A tavasz mindenkinek újjászületés
zöldellő természet, virágok, rügyezés.
Békét teremts a szívemben,
tavaszom légy a lelkemben!

Vívódás - Oldódás

Vívódás

Kavargó kérdések kínoztak alattomban,
mégis megismertem a hangodban,
s kívántam megismerni a másik szenvedőt,
kiben csalódására egy elhatározás nőtt.

Még nem tudtam, miként folytassam;
Lépjek-e, vagy a döntést halasszam.

A túlélés a nagy tét az életben;
a tisztát megölik, mert alkudni képtelen

Érzelmeid tiszta sodrát tisztelem;
döntésedben csillogjon az értelem!
                                                                                  1986 nov 5-én

Oldódás

A táguló világegyetem szerkezete felismerhető egy porszemben
Szabadon lélegző gondolataid táncát látom szemedben

Távolodó tájak elmosódó képét keresi valaki szivárványhártyádon;
tovatűnő tétova mozdulatok jelzik utadat kényszerpályádon

Szükségem van egy emberre - számban oszlik egy kesernyés íz -
hívó szóra, hangulatra, mit mosolyod őriz

Legördülő könnycsepp áttetsző gömbjeként
lelkem láthatóvá válik - talán tiédnek másaként.

                                                                                1986 nov. 7-én

Álom és ébredés

Ébresztőóra sípja hasítja
álom-fátylam darabokra

Szobámban lámpa gyúl
szemedben a fény kihuny

Csodás hangod melegét
Egy motor hideg hörgése töri szét

Halványul tested tűnő varázsa
Bevilágít a Nap első sugára

Kezed melegét éreztem;
most a kilincset keresem kábán

Egy új napra ébredtem
Vajon gondolsz-e ma énrám?

Ma is minden óhajtásom,
mélyről jövő sóhajtásom
számomra szent neved

Ma is hiába várlak;
Képzelem, hogy karomba zárlak,
s álomba csókolom szemed

Lassanként már esteledik,
de vágyam nem csendesedik
álmomban talán beteljesedik...

Most már ne is gyere,
Hisz nem szeretsz!
Az álomnál szebb úgysem lehetsz.

Elgondolkozva

Hogy mit jelentettél nekem;
Elmondani nem tudom
Hogy mit jelentettem neked;
Kérdezni már nem fogom
Bár gondolatom a múltba réved
a jövőtől kicsit félek, tudom.
                                                       1986 febr. 26-án

A reinkarnációról

                                          
Ha más testben újjászületnék
Akkor is hozzád indulnék
Új létem értelmével Neked szolgálnék

Lennék bár féreg; földet falnék
Sirályként eget szelve röppennék
Zerge alakban sziklákon szökkennék

De utam végén - előtted - habzó testtel lerogynék
Tehetetlen tollcsomóként kimerülve zuhannék
Körré zárult járatomban kerengnék

S Te célomról, kínomról mit sem tudnál
Miként, s miért győztem le földet, s tengert?
Hiszen ember szerethet csak embert!

Mégis, ha Te nem várnál, lennék inkább lárva
Hogy pillangóként virulhassak a világra
Hisz' az is ember, ki emel fajtájára fegyvert...

Az állat csak élni próbál, s ha öl,
Éhségében teszi, nem kedvtelésből...

Ezért, most újjászületek szerető férfiként,
S szeretlek, ahogy csak tudlak; emberként!

                                                                      Szeged, 1988 febr. 12-én   M. Zs -nak

            Epilógus

                                                                    Szíved a héttornyú vár
                                                                   Termeit nem lakják már
                                                                   Odabent sétál az elnémult
                                                                                    gyermekkirály
                                                                   Ő se tudja, mit vár

                                                                     Omega : Hallgatag szív


Voltál a kedvesem,
Voltál, ki megaláz
Jéghideg gőgösség
Voltál maga a láz

Voltál virrasztó Vénusz
- testünk tavaszát vigyázó -
Ölelő karjaim között
önmagát imádó

Voltál forró parázs,
de olajat öntöttem rá;
A türelmetlen tett törvényeként
megperzselte szívem a lobogás

Voltál vidám vagány,
ki oly erős; semmi sem számít
De felvett szerepedet elvétetted
Halál kapujában kuporogva ezt érezhetted

Voltál vezeklő anya
Mi elől menekültél!?
Az emberek lelkébe nézni
alig-alig mertél!

A világ mocskát, szennyét
kizárni úgysem tudod!
Azt tartottad volna meg,
ki néked adni tudott!

Voltál elesett, kinek
- mint mondtad -
szüksége van rám
Maradtam, de létem nem segített...

Voltál szomorú dal,
mit az ember meghall;
A világ beleszédül,
lelke kicsit meghal

Sokaknak voltál édes szölő
elszántan száll rá a sok darázs
Szippant egyet nedvedből,
s fordul; elmúlt a varázs

S - tudom - voltál valaha más,
de jött a süket Elmúlás
Kiapadt a lelked,
Megfakult szemeden a csillogás.

                                                               Szeged, 1986 okt. 26-án

Tévedtem

Tévedtem.
Álmaim színes szövete sárba süppedt a könyörtelen körülmények lépte alatt.
Szerelmem utolsó, elhaló kiáltása visszhangozva verődik az Élet egyre szűkülő folyosóján.
Botladozó léptedet már nem vigyázza társad, ki maga is járni tanul.
Kínjainkkal magunknak megküzdeni szomorú szükségszerűség.
De, ha egyszer mégis egy ritmusra ver szívünk, ne felejtsd el kiáltani nevem, hátha a sárból egy pillanatra fölegyenesedhetem!
                                                                                             P
Utóhang:
Most már szétszórhatod a szélben verseim hamuját, vagy borítékba rendezve adhatod a a feledésnek, de a Csoda lelkemben örökre megmarad.

                                                                           C-n  1986 okt. 25-én